Ne kérdezzétek, hogy jutott eszembe a következő kis szösszenet, inkább csak olvassátok. Azzal a gondolattal indultam, hogy mi lenne, ha azt mondanánk telefonálás közben, amit valóban gondolunk? Na, ez lenne.
- Jó napot kívánok, Felföldi-Féreg Ákos vagyok és már többször kerestem telefonon az elmúlt órában, meg is fogalmazódott bennem, hogy mi a rákos faszért van valakinek telefonja, aki le se szarja, ha keresik, de most végre sikerült elérnem.
- Üdv, éppen kakiltam, azért nem vettem fel. Gondoltam is, hogy ki lehet az az állat, aki ilyen barom erőszakos módon próbálkozik, de magát nem ismerem. Mit akar tőlem?
- Láttam a www.adjelmindenszart.com-on, hogy meghirdetett egy eladó ülőgarnitúrát. Tudna részleteket mondani?
- Persze. Három ülőhelyes, fekete műbőr, de mindenkinek azt mondom, hogy igazi, mert így a dupláját kérhetem érte. Több helyen kopott, ahol leöntöttem sörrel ott még mindig büdös és már-már undorodom tőle, hogy mennyit szexeltem rajta, kifejezetten kövér lányokkal. Éppen ezért kicsit meg is van rogyva. Hetvenötezer forintot kérek érte.
- Igazából anyád parcellás picsájáért nem adnék hetvenötezer forintot, nem hogy egy ilyen retkes szarért, de nagyon kéne valami kanapé-szerűség, mert én fasz cigiztem az ágyamban, ami felgyulladt és most nincs hol aludjak. Egy ágyat meg nem engedhetek meg magamnak, mert tróger senkiházi vagyok, ezt a kis pénzt amiből ezt meg fogom venni is csak kölcsönbe kaptam, amit természetesen nem áll szándékomban visszafizetni a faszkalap szembeszomszédnak. Adok érte ötvenezret.
- Igazából ez harmincat, ha megér, de én mégis akadékoskodni fogok most az ajánlatán, mert kurva sokat próbál alkudni, maga alamuszi seggfej, mégis miféle tróger alak lehet? A legnagyobb tisztelettel is csak hatvanötre engedem le az árat. Ez természetesen szemen szedett hazugság, de ne legyen már könnyű dolgod. Odaadnám én húszért is ezt a fost, csak ne kelljen többé látnom és hadd vehessek végre még egy kis krekket.
- Nézze, ha egy vietnámi prosti lepippantana a kanapé mellé bónuszba, akkor még adnék is hatvanötöt, de máskülönben lehetetlen. Különben is feltűnt, hogy a hangja olyan, mint valami perverz homokosé és ez frusztrál. Szóval marad az ötven.
- Nézze uram, magának hallhatóan fogalma sincsen az alkudozás lényegéről. Ha nem fogadtam el az ötvenet elsőre, másodjára sem fogom, maga irgalmatlan barom, szóval följebb kéne tornáznia az ajánlatát, mielőtt lebaszom a kagylót a picsába és folytatom a pornófilm nézést, amit egyébként a kakilás miatt szakítottam meg.
- Oké, adok érte ötvenötöt és akkor örüljön, hogy luk van a seggén.
- Hatvankettőért viheti és nem fogom távozáskor odabökni magának, hogy nemrég telibehánytam a huzatot.
- Ennyit nem ér meg az egész. Nyalja ki a seggem, viszhall.
- Ne, ne, ne, várjon! Kurvára kéne a pénz. A picsába is, ötvennyolc.
- Ez a beszéd, te tehetetlen köcsög! Ötvennyolcért elviszem.
- Oké, de ne is álmodj róla, hogy elszállítom neked. Ugyan kamionos vagyok, de ezt magára kurvára nem tartozik, szóval oldja meg saját zsebből.
- Ó, hogy rohadna le a lábad. Majd érte megyek utánfutóval, nem gond.
- Azt megnézem. Viszhall.
- Visszhall.
- Seggfej.
- Köcsög.