Ezzel a címmel bombázom már hónapok óta tele a facebook oldalam. Hogy mit is jelent? Nos, nagyjából két éve nekiálltam egy regény megírásának. Nem tudom, hogyan kell regényt írni, nem vagyok író, nem vagyok irodalmár, nem vagyok esztéta, de szeretem az érdekes gondolatokat, és ha egy izgalmas gondolatnak formát tudok adni, azt még inkább szívlelem. Nem tudok vázlatot írni. Van a fejemben egy pongyola csontváz, amit fel kell építsek: számomra ez a regényírás. Egy ötlet, amit kifejezetten jónak ítélek ahhoz, hogy hosszú hónapokig és évekig is csiszoljam és bővítsem azt. A Dzsinn-tonik, egy ilyen ötletnek bizonyult. 

Sokan dobálóznak azzal a mondattal, hogy "könyvet írok"... többek közt én is. De amikor megkérdezik, hogy "tényleg, és milyet?" sosem tudok rövid és egyenes választ adni. Tényleg, miről is szól ez? El kell olvasni ahhoz, hogy tisztán lássuk a dolgot... túl vad, túl merész és túl leírhatatlan ahhoz, hogy megpróbáljam egy mondatban elmondani. Olyan, mint én magam. Ha mégis mondanom kéne róla valamit, akkor ilyesmivel próbálkozom:

A Dzsinn-tonik, egy fantasy, de itt nem Gyűrűk Urára, vagy Harry Potterre kell gondolni, bár a kettő közül inkább az utóbbira hajaz, de csupán annyiban, hogy a regény alaptézise az, hogy van a miénken kívül egy másik világ, amiről mi nem tudunk, ők viszont tudnak rólunk. Ebben a párhuzamos univerzumban, mindenféle olyan lény él békésen (vagy éppen ellenkezőleg), amit mi mesebelinek, legendásnak, kitaláltnak tartunk. Ők mindent tudnak rólunk, mi semmit nem tudunk róluk, azaz ez csak részben igaz. Bizonyos kiválasztottak, néha részesülhetnek abban a kegyben, hogy felveszi velük a kapcsolatot egy természetfeletti lény, a másik világból, olykor szándékosan, olykor a véletlen kapcsán. Ennél többet nem mondok el erről, majd olvassátok el a könyvben (ha egyszer készen leszek vele). 

A történet főhőse, egy huszonéves srác, Lloyd Crimson, aki híján van minden szorgalomnak, ambíciónak, kitartásnak, a legnagyobb örömöt a Dungeons n Dragons-féle asztali szerepjátékok, a mozifilmek kivesézése és a barátai társasága okozza neki és esze ágában sincs ezen változtatni. Az élete azonban totálisan megváltozik, amikor véletlenül (vagy mégsem?) kapcsolatba kerül azzal a bizonyos másik világgal... és hogy mégis milyen lényekkel? Azt már könyörgöm, találd ki magadtól, elég elolvasnod a regény címét...

 Ez a sok rizsa azért van, mert lassan látom a regény végét. Merem állítani, hogy a háromnegyedével már megvagyok és ha ősz végére nem is, de az év végéig megpróbálom befejezni a "nagy művet"... és most szeretnék néhány kis részt publikálni a regényből, ízelítő gyanánt! A változtatás jogát fenntartom még. Remélem felcsigázza majd az érdeklődéseteket!

"Szinte abban a pillanatban kinyílt az ajtó és két biztonsági (egy ork és egy törpe) bevezettek egy fiatal embert. Nem lehetett sokkal több húsz évesnél, az átlagnál magasabb volt, elég sovány és sápadt. Fésületlen fekete haja a fejéhez tapadt, arcán többnapos borosta éktelenkedett. Unott tekintettel lépkedett a két fegyveres között és hangosan nehezményezte, hogy mindjárt lecsúszik a farmerja, úgyhogy szeretne megállni és megigazítani."

"- Én ezt a filmet még mindig nem értem.

Dietrich egy felnőtt adag zörgés után kijött a raktárból, pár DVD-vel a hóna alatt.

- Hogy mi?

- A film. Totál homályzóna nekem.

- Homályzóna? Az egy teljesen másféle film. Nem értem mit látsz hasonlónak benne…

- Nem úgy, te idióta. A Donnie Darkot a mai napig nem értem. Ezt próbálom elmondani, de látom, komoly akadályokba ütközik…

Kocogtattam meg Dietrich fejét.

- Ja… a Donnie Darko nem olyan film, amit értened kell. Inkább… hogy is mondjam… érezned.

- Éreznem?

- Igen. Ezen el kell gondolkodj. Film után le kell ülj, végiggondold és újból megnézd, hogy többet érts meg. Egy netes fórumon olvastam, hogy egy srác harmincnyolcszor nézte meg és még mindig vannak ködös részek számára.

- Jól ki van találva, mondhatom…

- Tessék?

- Csak azt mondom, hogyha én megnézek egy filmet, akkor úgy akarok kijönni a moziból, hogy „tyűűű a kurva mindenit, micsoda látvány” vagy „azt a köcsögöt az elején le kellett volna lőni, én mondtam!”, érted? Nem pedig úgy, hogy „te, mi a szar volt ez?”. Értem én, hogy művészfilm vagy mi, de…

- A Donnie Darko nem művészfilm, csak te túl hülye vagy hozzá.

- Figyelj, ha világmegváltós, időutazós filmet akarok, akkor ott a Vissza a Jövőbe. Vagy a Pillangó Hatás!

- A Pillangó Hatás Donnie Darko, hülyéknek.

- Kapd be."

"- Milyen lények vannak nálatok?

Sydnew-t láthatóan kicsit zavarta, hogy közbekérdeztem, de nem tette szóvá, úgy döntött, hogy inkább válaszol. Annál hamarabb túl lesz az egészen.

- Ezerféle. Nagyjából azok, akiket ti mitológiai vagy mesebeli figurának tartotok. Orkok, tündérek, titánok, ráksaszák, angyalok, démonok, tevék, elfek…

- Tevék?

- Igen, tevék. Egy vagy kétpúpú, lóféle állatok, akik…

- Tudom mi az a teve, az nálunk is van. Csak nem értettem mit keres a többi lény között…

- Tényleg? Itt is vannak? És nálatok is ők a legtehetségesebb építészek?

- Felejtsük el. Folytasd."

"Két nap. Negyvennyolc óra. Kétezer nyolcszáznyolcvan perc és a tököm sem tudja hány másodperc. Mire lehet felkészülni ennyi idő alatt?

Egy vacsorára anyámmal. Igen, erre esetleg. Összeszedem az energiáimat, hogy ne borítsam majd rá az asztalt, bevásárolok, megfőzöm a kaját, idegösszeroppanást kapok, hogy odaégettem, megkérem Dietrichet, hogy főzze meg a kaját, idegösszeroppanást kapok, hogy Riley megette a kaját, majd rendelek egy kis kínait. Igen, két nap elég erre.

Lélekben felkészülni egy randira. Igen, ez is megy. Embriópózba gömbölyödve elhitetem magammal, hogy semmi esélyem, majd mégis összeszedem magam. A telefonhoz rohanok, hogy lemondjam, majd mégis összeszedem magam. Az utolsó nap megkapom az sms-t, hogy a lány visszamondta a randit, majd a barátaim összeszednek. Igen, ez olyan két nap.

Megírni egy kalandot. Kitalálni a történetet, megrajzolni hozzá a térképet, a lehetséges opciókat latolgatni, majd elhinteni a kíváncsiság magját a barátaim piciny agyában, hogy az csírázni kezdjen a kaland napjáig… erre tökéletesen elég két nap.

Felkészíteni a barátaid és magad arra, hogy hadjáratot indítottunk egy pszichopata, vér és bosszúszomjas természetfeletti entitás ellen? Igen, erre talán a két nap kicsit kevés lesz.

De nem volt több időnk. "

"Riley mögül egy fura kis lény bukkant elő. Nem lehetett sokkal nagyobb egy méternél, az alakja viszonylag emberi volt, de itt ki is merült a hasonlóság közte és bármilyen humanoid létforma között. Csont sovány volt, világos piros bőrű, a fülei, mint egy denevéré. Sunyi kis szemei sárgán izzottak, az orra meg akár egy ceruza. Széles szájában legalább ezernyi, tűhegyes fog, mindehhez úgy vigyorgott, mintha a világ legjobb dolga lenne egy ilyen vörös kis szarcsimbóknak lenni. Egy kopott és mocskos barna nadrágtartó volt rajta, hátul pedig farok formájában, egy lángcsóva lobogott mögötte. Ez a kis valami szorosan Riley nyomában lépdelt… nem is lépdelt: pattogott, miközben jobbra-balra lövellte a visszataszító mosolyát.

- Uraim, hadd mutassam be nektek a szolgálómat, Csicskát. Ő egy imp.

- Egy mi?!

- Imp. Egy alsóbbrendű démon, most idéztem meg. Baró, mi?"

EGYELŐRE ENNYI, TESSÉK EMÉSZTENI!!!